Autós mese ovisoknak – Itt találod a meséket!
A kis piros autó nagy kalandja
A kis piros autó az óvoda öltözőszekrényén parkolt. Ő volt az egyik kisfiú jele. Éjjel-nappal ott őrködött, őrizte a kisfiú holmiját, s egyúttal mutatta, hogy mindenkinek egyértelmű legyen: ez a gazdája helye. De a kis piros autó néha már nagyon unatkozott az öltözőszekrényen.
– De jó lenne kicsit gurulni, világot látni! – ábrándozott. A többi jel azonban nem értette meg kalandvágyát.
– Miért nem jó neked itt? – kérdezte a szomszédos eper, az egyik kislány jele. – Itt mindig jó meleg van, és fontos feladatot végzünk.
– Jó itt, de szeretnék néha kiruccanni! Megnézni, mi van az ajtón túl – felelte a kis piros autó.
Egyik nap aztán gondolt egy merészet, és amikor a gyerekek ebéd után lefeküdtek aludni, és az óvoda elcsendesedett, óvatosan leugrott az öltözőszekrényről, és kigurult az ajtón, le a lépcsőn, át a nyitva hagyott bejáraton. Hopp, máris kint volt az udvaron!
– Nahát, mekkora tér! – örült meg a kis piros autó. – Mennyi hely van itt! És milyen sok játék!
Lelkesedésében körbe-körbe száguldott az udvaron! Még az sem zavarta, hogy időnként elakadt a sok homokban, és csak nehezen bírt tovább haladni. Hamar rájött azonban, hogy a járdán akadályok nélkül roboghat, és le-fel furikázott. Később kipróbálta a csúszdát, bekukkantott a faházikóba, és szóba elegyedett az úthengerrel. Egészen összebarátkoztak, az úthenger is örült a társaságnak. A kis piros autó megígérte neki, hogy máskor is meglátogatja.
Végül ment még egy egészen nagy kört. Úgy tervezte, hogy utána visszatér a helyére, hiszen a gyerekek lassan felébrednek a délutáni alvásból, s nehogy ne legyen ott az öltözőszekrényen, amikor szükség van rá! Hogy kétségbeesne a kisfiú, ha nem találná ott! Ezt pedig semmiképpen nem akarta.
Csakhogy mielőtt a bejárathoz érkezett, az egyik nagy bokor tövében meglátott egy labdát, amelyet délelőtt kint felejthettek. Nem csoda, alig lehetett észrevenni a zöld ágak között. A kis piros autó úgy vélte, nem hagyhatja ott a labdát, hiszen akkor ki tudja, mikor látják meg, mikor kerül a helyére! Így megpróbálta kitolni maga előtt a járdára. A labda nagy volt, az autó kicsi, szegény megizzadt vele. De nem akarta feladni.
– Gyerünk, gyerünk, a gyerekeknek szükségük van a labdára – biztatta magát.
Tolta, tolta maga előtt a nagy labdát, az úthenger lelkesen biztatta, szívesen segített is volna neki, de sajnos nem mozdulhatott a helyéről.
– Most már a járdán van, ott biztosan megtalálják, amikor kijönnek – szólt az úthenger. – Nagyon ügyes vagy – dicsérte meg.
– Köszönöm a segítséget – hálálkodott a labda.
– Szívesen – lihegte a kis piros autó.
Aztán megállt egy pillanatra, kifújta magát, mert nagyon elfáradt, majd elköszönt a labdától és az úthengertől. Igyekeznie kellett, hiszen sok időt töltött az udvaron. Beosont a bejáraton, feldöcögött a lépcsőn, besurrant a résnyire nyitva hagyott ajtón, és már az öltözőben volt. Gyorsan visszaugrott a helyére.
Szerencsére nem késett el, a gyerekek még a csoportszobában pihentek.
– Hol voltál ilyen sokáig? – kérdezte az eper szemrehányóan. – Már azt hittem, sose jössz vissza! Nagyon szomorú lett volna a kisfiú, ha nem talál itt.
– Tudom, nem is hagynám őt soha cserben – válaszolta a kis piros autó. – Az udvaron jártam, rengeteget robogtam, játszottam, beszélgettem az úthengerrel, és még egy labdának is segítettem.
– Tényleg? – csodálkozott az eper, és a többi jelnek is tátva maradt a szája.
– Tényleg – bólintott a kis piros autó, de többet már nem mondhatott, hiszen kinyílt a csoportszoba ajtaja, és kijöttek a gyerekek.
Elfáradt a nagy kalandban, s a vidám zsivajban elszenderedett a kis piros autó. Álmában újra az udvaron száguldott.
A kisautó bánata
Egyik délután Beni, izgatottan ért haza az oviból, Alig várta, hogy senki se figyeljen rá és elővehesse a kisautót, amit délután rejtett a zsebébe, mielőtt nagyi érte jött. Elővette a kis, kék sportautót, először végigsimogatta fényes motozháztetejét, megforgatta a tenyerén a kerekeket, aztán letette a konyhaasztalra és nézte. Borzasztó boldog volt.
A kisautó viszont látható módon meg volt szeppenve. Mikor a kisfiú elindult kezet mosni, ijedten utándudált:
– Ne hagyj itt, félek!
Beni meglepődve fordult vissza:
– De hát mitől félsz? Nincs itt semmi ijesztő.
– Ez nem az ovi – jelentette ki a kisautó – én pedig még sosem aludtam máshol csak ott. A játékos dobozban a tesóimmal. Mindannyian felkapcsoljuk a lámpánkat és berregünk még egy kört elalvás előtt. Most hogy fogok így aludni?
– Én is berreghetek neked este – ajánlotta fel Beni, mert nagyon megsajnálta a kisautót. Ő is a legjobban a tesóival szeretett aludni.
– Az nem ugyanaz! – nyikorgatta bánatosan a kerekeit az autó – és különben is, hogy kerültem ide?
– Hát nem tudom – mondta Beni gyorsan – nem akarsz menni egy kört itt az asztalon?
– Nem, azt akarom tudni, hogy jöttünk ide, egyáltalán hol vagyunk? – makacskodott a kisautó, mert látta, hogy valami nincsen rendben Beni körül.
– Nálunk! – vágta rá a kisfiú. – Nézd, milyen messze el lehet látni az ablakunkból. Ott megy egy repülő.
– Ne beszélj mellé Beni! Azonnal mond meg, hogy kerültem ide? És mikor viszel haza az oviba? – a kisautó, ha kerekek helyett lábai lettek volna, bizonyosan toporzékolt volna mérgében.
– Elhoztalak – lógatta le szégyenkezve az orrát Beni.
– De miért?
– Mert szerettem volna csak én játszani veled. Te vagy a legszebb kisautó a csoportban.
– És a legboldogabb is voltam, pont máig – mondta a kisautó nagyon szomorúan.
– Már nem vagy boldog? – kérdezte Beni ijedten. És tényleg. Mintha az autónak már nem lett volna olyan fényes, kék a motorházteteje.
– Te boldog lennél, ha valaki elvinne a testvéreid és a barátaid közül? És csak egy valakivel lehetnél, mindig mindig?
Beni hallgatott és a papucsát nézte.
– Ne hidd Beni, hogy nem szeretlek. Te adod ki a legszebb duda hangot a csoportban, de tudod, ha itt maradnék veled, egy idő után megunnál. Betennél egy dobozba és elfelejtkeznél rólam. És többet lehet, nem is játszanál velem és akkor én nagyon, de, nagyon szomorú lennék.
– Jó, jó… – mondta Beni – holnap visszaviszlek.
– Tényleg?
– Tényleg! – sóhajtott a kisfiú – én nem akartam rosszat. Nem tudtam, hogy szomorú leszel.
Este Beni a párnája alá rejtette a kisautót és mielőtt elaludt berregett neki egy kicsit, aztán reggel gondosan a nadrágja zsebébe tette és egész úton az oviig fogta, nehogy elvesszen. Mikor anyukája átöltöztette, meglepődött az ismeretlen játék láttán:
– Honnan van ez a kocsi, kicsim?
– Innen az oviból vittem haza. De visszahoztam, mert ahogy én otthon, ő itt a legboldogabb – válaszolta Beni és örömmel látta hogy a kisautó motorházteteje ismét csodás, kék színben ragyog.
