Autós mesék ovisoknak – Itt megtalálod!
Hervay Gizella: Piros autós mese
Első fejezet, amelyben Kobak nagyon, de nagyon szeretne egy igazi autót.
Kobak ötödik születésnapjára kapott egy könyvespolcot. A könyveit kétfelé osztotta, bal kéz felől azokat, amelyekben nincs autó, jobb kéz felől azokat, amelyekben van autó.
Az autóskönyveket a felső polcra tette, és róluk mindennap letörülte a port. A többi, amelyben valami buta véletlen folytán nincs autó, az alsó polcra került, és ezekről Kobak csak szombaton törli le a port, mikor Mama nagytakarítást rendez a szobában.
Miután már Mama is letörülte a port, Kobak kiteríti a szőnyegre az autóskönyveit, kinyitja mindeniket ott, ahova autót rajzoltak, és megszámolja őket. Van nyolc piros rajzolt autója, öt kék, két zöld, egy sárga és egy fekete. Most a nyolc kis rajzolt piros autót egymás mellé helyezi, és – vigyázz, kész, rajta! – már meg is kezdődik a verseny. Egy Mercedes tör előre, a Trabant mindjárt az elején lemarad, kár is drukkolni neki, node sebaj, a kis piros Fiathatszáz egyre gyorsabban szalad, és – hajrá! – elhagyja a Mercedest, de még a Chevrolet-t is.
– Győzelem! Győzelem! – kiabálja Kobak, és a győztes autót lefényképezi. Vagyis lerajzolja.
A kerekei a rajzon nagyobbak lesznek, mert ezek győztes kerekek, és a kormány mellé Kobak odarajzolja saját magát, hiszen ő vezette a győztes autót. Egy virágot is rajzol a fényképre, meg egy napot, aztán a házat, amiben lakik, madarakat és rakétát a fejük fölé, és minden rendben van.
A képet Mama a könyvespolc fölé szegezi. Kobak pedig pálcát vesz a kezébe, és odaáll a játékautók elé.
– Látjátok a győztes Fiathatszázat? Azért győzött, mert jó kis piros autó. Ha nem lesztek ti is olyan jók, mint Fiathatszáz, elverlek benneteket!
És mivel az egyik emelődarus autó rendetlenkedni kezdett, és leesett a polcról, mindjárt rajzolt is neki a fénykép aljára egy fekete pontot.
– Aki fekete pontot kap, azt elverem! – fenyegette meg még egyszer a játékokat, aztán az egész autóseregletet kivitte az erkélyre.
Sorba állította őket. Legelőre a mentőautót, mögé a tűzoltóautót, mögé az emelődarus autót, mögé a billenő-teherautót, mögé a locsolóautót,
mögé a nagy hóhányó-autót és leghátul a traktort.
Kobak kivitt egy locsoló vizet az erkélyre, és mosni kezdte az autóit. A nagy hóhányó-autóra már a harmadik locsoló vizet öntötte, mikor
arra jött egy helikopter. Épp a ház fölött körözött, mintha csak arra lenne kíváncsi, hogy mit csinál Kobak.
– Szerbusz, helikopter! – kiáltott fel hozzá Kobak. – Te mit csinálsz? Én autót mosok.
A helikopter elnevette magát.
– Úgy locsolod az autókat, mint a virágokat. Látszik, hogy nincs igazi autód.
Kobak sírni kezdett.
– Mama egy igazi autót akarok! Egy egészen igazi autót. Amibe beleülhetek. Megindíthatom, és megy. És el fogok hagyni vele minden
Mercedest. Igazi kicsi piros Fiathatszázat akarok! Vegyél nekem egy Fiathatszázat, Mama!
Most Mama nevette el magát. Pont úgy, mint az előbb a helikopter.
– Majd ha nagy leszel, és te is dolgozol, akkor veszünk ketten egy autót. Jó?
Kobak elszomorodott. Mért nem érti meg Mama, hogy ő MOST szeretne egy igazi autót? Nagyon szeretne. Biztos azért nem érti meg Mama, mert tegnap
elszakította a nadrágját. És ettől fogva Kobak úgy vigyázott a nadrágjára, mint a kislányok a szalagjukra.
De Mama nem vette észre. Meg kellett mondani.
– Mama, nem látod, hogy nem szakítottam el a nadrágomat?
– Ügyes fiú vagy.
– Most már megveszed a kis piros Fiathatszázat?
– Majd ha nagy leszel.
Kobak megint elszomorodott. Mért nem érti meg Mama, hogy ő MOST szeretne egy igazi autót? Nagyon szeretne. Biztos azért, mert tegnap sírt, mint egy buta kisgyerek. És ettől fogva Kobak nem sírt, akármilyen nagyot esett is.
De Mama nem vette észre. Meg kellett mondani.
– Mama, nem hallod, hogy nem sírok?
– Bátor fiú vagy.
– Most már megveszed a kis piros Fiathatszázat?
– Majd ha nagy leszel.
Kobak nagyon elszomorodott. Hát sehogy se érti meg Mama, hogy o MOST szeretne egy igazi autót? Nagyon szeretne. Biztos azért nem
érti meg, mert az óvodában nem issza meg a tejet, ha föle van. És ettől fogva Kobak minden reggel megitta a tejet az óvodában, akármilyen
vastag föle volt is. De Mama nem tudta. Meg kellett mondani.
– Mama, tudod, hogy én már minden reggel megiszom a tejet az óvodában, akármilyen vastag föle is van?
– Jó fiú vagy.
– Most már megveszed a kicsi piros Fiathatszázat?
– Majd ha nagy leszel – válaszolt megint Mama.
De amikor meglátta Kobak szomorú arcát, kézen fogta, és elvitte a játékosboltba. És vásárolt neki egy kicsi piros játékautót.
Kobak most már nem tudta, hogy örüljön-e vagy szomorkodjon. A kicsi piros játékautó nagyon szép volt, kulccsal kellett felhúzni, és
akkor körbeszaladt a szobában, és elhagyott minden más játékautót. Még lámpája is volt, de hát Kobak egy igazi autót szeretett volna, egészen
igazit, és most már látta, hogy Mama ezt nem érti meg.
Kirakta szépen a szőnyegre az autóskönyveket, szembe velük a játékautókat, és az új autót maga mellé tette. De nem számolta meg
őket, és nem rendezett versenyt. Szomorú volt. Csak ült, és nézte az autóit.
És egyszerre eszébe jutott valami.
Második fejezet, amelyben Kobak megjavult, és a játékautó örömében igazi autóvá változik át
Kobak maga elé tette az új játékautót, és azt mondta neki:
– Ide figyelj, Fiathatszáz! Át fogsz változni igazi autóvá. Azt akarom, hogy átváltozzál.
Fiathatszáz nem válaszolt.
Kobak most kérlelni kezdte: – Kérlek szépen, Fiathatszáz, változzál át! Nagyon szépen kérlek!
Fiathatszáz hallgatott. Kobak elkomolyodott.
– Megígérem, hogy nagyon jó leszek! Megeszek mindent, nem piszkolom össze a ruhámat, és nem verekedek. Megígérem, hogy szót
fogadok Mamának.
Fiathatszáz most mintha hunyorított volna a lámpájával. A kicsi piros autó külön polcot kapott. Hogyha nőni akar, legyen helye. Kobak
pedig minden este maga elé tette:
– Szerbusz, Fiathatszáz! Ma egyedül raktam rendbe a játékokat.
Kobak most már egészen jól látta, hogy a kisautó hunyorított lámpájával. Másnap azt mondta Kobak:
– Ma segítettem Sanyikának az óvodában. Tudod, Fiathatszáz, Sanyika még kicsi, és nem tud egyedül kezet mosni. Mindig kiejti a kezébõl a szappant, és a törülközőt földre lógatja. Mától kezdve együtt mosunk kezet és… – Kobak most nagyon jól látta, hogy Fiathatszáz nőtt egy kicsit.
– Örülsz, Fiathatszáz, ugye örülsz, hogy segítettem Sanyikának, azért nősz meg?
Másnap elénekelte az autónak a fecskés éneket, amit az óvodában tanultak. Örömében megint nőtt egy kicsit az autó. Egész héten nőtt-nődögélt az autó. Hétfőn Kobak rajzolt Fiathatszáznak egy virágot, kedden megmutatta a körmét – tiszta volt, szerdán fényes kavicsot hozott, csütörtökön meglocsolta Mamának a virágokat, pénteken magától kelt fel, nem kellett ébreszteni, szombaton elmondott egy hosszú-hosszú verset.
Fiathatszáz örömében úgy megnőtt, hogy alig fért már a polcra. Hanem egy nap Kobak összeverekedett az óvodában Karcsival. Autóbuszosdit játszottak, de mindketten sofőrök akartak lenni. Már minden gyerek beszállt az autóbuszba, jegyet is váltottak. A legelső ülésen Ilus átadta a helyét Rózsinak, mert alvóbabával szállt fel, Miki el is kiáltotta magát: – Ajtót becsukni! Indulás – mikor a két fiú vitatkozni kezdett:
– Én leszek a sofőr!
– Én leszek!
– De az óvónéni azt mondta, hogy én vezessek.
– De én jobban tudok vezetni!
– Nincs is autód.
– De van. Igenis van.
– De nem igazi.
– De igazi.
– Hazudsz!
– Te hazudsz!
Piff-paff-puff. Ez már verekedés volt. A következő percben felborult az autóbusz, az utasok jobbra-balra potyogtak, és mire odajött az óvónéni, hogy
rendet csináljon, már meg is esett a baleset. Két kislány felhorzsolta a térdét, a két verekedő pedig…
Este Fiathatszáz ránézett Kobakra, meglátta orrán a sebet, és azonnal zsugorodni kezdett. Kobak kérlelni kezdte:
– Ne zsugorodj, Fiathatszáz! Meglátod, többet nem verekedek. Nőjél nyugodtan tovább!
És ettől fogva Kobak valóban nem verekedett többet. És a kis játékautó mindennap nőtt egy kicsit. Kobak jól látta. Hanem egyszer eljött Katika Kobakhoz játszani. Játszottak, játszottak, egyszer csak Katika felhúzta a kis Fiathatszázat, az körbeszaladt a szobában, és Katika örömében tapsolt és sikongott. De Kobak elvette tőle a kisautót.
– Nem adom!
– Add ide!
– Nem adom!
– Megmondlak Anyukának!
– Akkor sem adom. Az enyém.
Katika sírni kezdett. És Kobak másnap úgy látta, hogy a kicsi piros autó mintha kisebb lenne valamivel.
– Nem akarsz tovább nőni? – kérdezte Kobak. De az autó lámpája nem hunyorított. – Nagyon kérlek, nőõjél tovább! Megígértem, hogy ezután nem leszek
irigy, és nem veszlek el Katikától, ha játszani akar veled.
És ettől fogva nem vette el többet Katikától a játékautót. S a kis piros autó napról napra nagyobb lett. De egy napon Kobak eltört egy csészét.
– Ki törte el? – kérdezte Mama.
– Nem én törtem el – hazudott Kobak, és másnap a kis piros Fiathatszáz egészen kicsi volt megint. Kobak sírni kezdett.
– Nem hazudok többet, igazán nem hazudok! Nőjél vissza nagyra, soha többet nem hazudok.
És nem hazudott többet. A piros autó megint nőtt-nődögélt. Egy reggel Kobak kifényesítette a cipőjét. Mikor a második cipő is ragyogott már, odavitte a cipőket, és letette Fiathatszáz elé.
– Ugye szép fényesek?
A kicsi piros autó tülkölt egyet. Egészen halkan tülkölt, de Kobak jól hallotta. Másnap segített Mamának ágyat vetni. Megfogta a párna két csücskét. Mama a másik kettőt, és – hó-rupp! – már fenn is volt a párna az ágyon.
– Ágyat vetettem – mondta Kobak Fiathatszáznak. – Mint a rakodó Nagyanyó, aki beveti a vánkost. És a pokrócot elsimítottam szépen, hogy ne legyen görcsös. Nézd csak meg, milyen szép lett a vetett ágy! Ha tetszik, tülköljél.
A kis autó tülkölt. Most nagyobbat, mint a tegnap. Harmadnap Kobak úgy hozta haza az óvodáskötényét, hogy egy pecsét se volt rajta. Mama éppen mosott.
– Látod, Mama, vigyáztam a kötényemre, hogy ne piszkoljam össze. Most könnyű lesz kimosni – mondta Kobak Mamának, de közben az autóra nézett, hogy lám, mit szól. Egészen nagyot tülkölt.
Kobak ettől fogva mindenhová magával vitte az autót. Mikor a járda szélére értek, Fiathatszáz tülkölt, és Kobak megállt. Ha egy szomszéd néni jött szembe, akkor is tülkölt, és Kobak azt mondta hangosan: „Kezét csókolom.” Ha arra jött egy macska, és Kobak meghúzta a farkát, Fiathatszáz tülkölt, és Kobak rögtön elengedte.
Olyan jó fiú lett, hogy Mama egész nap mondogatta: – Ebből a fiúból igazi sofőr lesz, úgy megjavult.
És egy nap, mikor Kobak kiment reggel az előszobába, hogy kifényesítse Mama cipőjét, megindult az autó. Jött utána. Szombaton Kobak kicsi piros zászlót hozott haza az óvodából.
– Tudod, Mama, az kap kicsi piros zászlót, aki egész héten jól viselkedik – magyarázta, és átvitte Mamának a zászlót a másik szobába.
Az autó ment utána. Kobak elment kenyeret vásárolni. Az autó egész úton a a nyomában.
Hazahozta a kenyeret, aztán fogta magát, és beleült az autóba. Gázt adott, és megindult. Egyre gyorsabban mentek.
